A szexualitásunk és a pénzügyi helyzetünk az a két téma, amit leginkább szeretünk elkerülni. Pedig mindkettő szerves, szinte nélkülözhetetlen és természetes része életünknek. Akarom mondani természetes lenne, ha természetesnek tekintenénk a testiséget. Ehelyett ha szóba kerül, a kínosság elütése érdekében valami poénba csomagolva szabadulunk meg a témától. Pedig gyerekek minden nap készülnek, szeretők márpedig vannak és az örömlányok is megélnek valahogy. Az életünk – ha nem is mindennapos, de jó esetben pár naponta, hetente ismétlődő – része. Egy szerelmi, párkapcsolat természetes velejárója és csodája. Az hogy kivel, hogyan, milyen motivációból veszünk részt egy szexuális együttlétben és milyen mögöttes érzelmek húzódnak közben bennünk, szerintem az adja meg igazán a szexuális együttlét minőségét. Ennek tökéletesítése érdekében egyre népszerűbbek a tantra tanfolyamok, melytől szexuális extázist remélünk. Pedig a tantra fő célja a tudatosság fejlesztése, a belső isten és istennő megtalálása. Tehát minden, még a szexuális együttlét milyensége is az önmagunkhoz fűződő viszonyból indul ki.