Most hol tartok? A hivatásom tölti ki a mindennapjaimat és minden nap tanulok. Tanulok az életről, önmagamról és persze az önismeretről, ahol mestereimnek érzem klienseim, tanáraim, szeretteim, önmagam. Ez nem munka, ez életforma.
Olykor lelkesebben, máskor botladozva haladok. Itt van velem a hit, hogy képtelennek tűnő helyzetekben is lesz valahogy annyi anyagi forrásom, munkám és támogatottságom, amire szükségem van. Szeretem a szabadságom, és ahogy élek. Emellett olykor ott a félelem, ami időnként továbbra is megkísért. Hallom a visszahúzó, fenyegető drámai mondatokat magamban. „Hogy lesz, mi lesz veled?!” „Tervezz!” „Biztosítsd!” „Találd ki!” „Akard!” „Takarékoskodj!” „Mi lesz, ha nem lesz?!” Hallom bizonytalanságom, elégedetlenségem amiatt, amiben éppen vagyok. Ez is én vagyok.
E kettő között lavírozok és próbálom meghallani az igazat, a bizalom hangját és a félelmeimmel együtt teszek meg minden nap egy lépést és haladok előre a feladatomban, amit én választottam.