Balogh Lívia vagyok, integrál önismereti mentor és AnaLog konzultáns. Hiszek abban, hogy ha kliensem beszélhet önmagáról, lelki tartalmairól, az gyógyító. Emellett, ha oldjuk azokat a gátló, hibás mintákat, melyek nehézséget okoznak a mindennapi életben, akkor egy minőségibb életet élhet. Ebben segítem a hozzám fordulókat.
Csodának élem meg, amikor látom a lélek sokszínű működését az emberekben.  A klienseim folyamata az én részem is, fejlődök, tanulok velük és általuk. A munkám végeredménye pedig az ajándék, ahogy láthatom a klienseimet önmagukkal találkozni, tanúja lehetek, ahogy rácsodálkoznak fejlődő önmagukra és változó környezetükre, mely fejlődésükkel együtt alakul. Izgalmas, hogy azon az úton kísérhetek másokat, amin én is haladok, és amit az egyik legfontosabb dolognak tartok az életben. Ez saját életemben is csoda, klienseimen látni még nagyobb kincs.

A számok világából jövök, közgazdászként végeztem. Segítő hivatásom előtt 14 évig dolgoztam egy multinacionális nagyvállalatnál. Itt szerzett tapasztalataimat, képességeimet beépítettem segítő hivatásomba. Önismereti utamon egy krízis hatására indultam el, mely érintette életem minden fontos területét. A párkapcsolatomat, munkámat, anyagi biztonságomat és lakhatásomat, családomat. Ekkor még nem gondoltam, hogy később én fogok segíteni másoknak hasonló helyzetben.

Az Integrál Akadémián képződtem integrál önismereti mentorrá. Emellett tanultam terápiás kommunikációt, szimbólumterápiát, fókusz-módszert, család- és rendszerállítást egyéni kísérésben, és egyéb módosult tudatállapotban végezhető technikát, mint az egostate vagy hypno NLP. Néhány éve pedig az AnaLog módszer támogatja fejlődésem és segítem én is előszeretettel ezzel a módszerrel a klienseimet.

Megtapasztaltam a hivatásváltás feszítő és félelmetes belső igényét, kiléptem a megélhetési biztonságot adó multinacionális nagyvállalattól és kialakítottam saját egyéni és csoportos önismereti praxisomat. Közben átéltem a hivatásváltással járó lelki és egzisztenciális bizonytalanságot és munkáltatótól függés helyett saját lábamra álltam. Ez a kihívásokkal teli, fontos tanulási életszakaszom, még most is tart. A mai napig  folyamatosan fejlesztem magam az önismereti módszerek területén, a saját önismereti utamon haladás az életem természetes része.

Saját életeseményeim, önismereti utam, személyiség fejlődésem mély tapasztalatot adtak. Ezáltal átlátom a folyamatot, amiben klienseim haladnak és hitelesen tudom segíteni őket. Puha megtartással, feltétel nélküli elfogadással, empátiával kísérem klienseimet.

2019 –   AnaLog Módszer – Loós Balázs

2019 – 2020 Integratív Családállító képzés – Dr. Agócs Gabriella, Farkas Zita

2018 – 2019 Csoportvezető képzés – Kun Szilvia

2018 – 2019 Intenzív önismereti tanácsadás – munka a szimbólumokkal

2017 – 2018 Család és rendszerállítás az egyéni segítői munkában képzés

2016 – 2017 Integratív Hipnoterápiás képzés – Dr. Daubner Béla András

2015 – 2018 Integrál Akadémia, Integrál pszichológia szak

2004 – 2008 Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Egyéb képzések:

  • Terápiás Kommunikáció
  • Tiszta Kommunikáció
  • Asszertivitás tréning
  • Körvezető képzés

 

“Szívből ajánlom Livit a válaszkeresőknek ♥”
Emese

“Pihe puha lágyság, érzékenység, odafigyelés. Derűlátás, megtartás, elfogadás. Livi jó. Pont. ”
Attila

“Szeretettel ajánlom Balogh Lívia önismereti csoportját. Valóban tartalmas, színvonalas komplex program, támogató közösséggel, biztonságos, tabumentes térrel”
Dóri