Mit jelent a tudatosság? Észlelem magam, jelen vagyok a cselekedeteimben, tetteimben. Megfigyelem a működésem, érzéseim, reakcióim. Tisztában vagyok ezek szándékával, eredetével, okával és következményével, amit felelősen vállalok. Felismerem játszmáim, manipulációim, személyiségemből, sérülésemből fakadó mintázataim.
Oké, húde önreflektív és önismeretben mélyen jártas vagyok. Tudom mit csinálok jól vagy rosszul.
Aha! Jol, vagy rosszul….megszólalt bennem az ítélő. Anyu, vagy apu hangja. Bezzeg ezt néha meg sem hallom, tudatosság a lecsóba.
……..és a hang folytatja: “Igen, és ha rosszul csinálom, akkor ki kell javítani. Jól kell csinálni. Ha pozitívan érzem, élem meg magam, az a jó. Úgyhogy meg kell oldani. Ha felismertem, az az első lépés, aztán változtatni kell rajta. Máshogy kell működni, meg kell dolgozni a sérülést, el kell engedni, meg kell változtatni a gondolkodásom, pozitívan kell hozzáállnom és helyesen kell cselekednem és éreznem, hogy ne legyen az a rossz ami most van és ne is ismétlődjön meg. Ehhez el kell mennem csoportba, tréningre, terápiába megjavulni. “
Na de! Mi van ha nem csinálom jól? Ha elrontottam és most iszom a levét, vagy látom hogy épp – valamilyen nézőpont szerint – el fogom rontani, de a szívem arra vinne. Mi történik, ha hibázom és fogalmam sincs hogy kell jól csinálni? Mi van ha utálom magam és dühös vagyok azért magamra, a világra hogy hibáztam? Ha kétségeim és félelmeim gyötörnek? A fentiek szerint a válasz biztos az lenne, hogy „akkor tudatosítom ami történ, a dühöt, félelmet magamban és dolgozok rajta, máshogy próbálom”.
Bennem egy új kérdés jelent meg: Ki szerint nem jó amire a szívem vágyik? Mielőtt tovább lépnék, mást tudnék érezni, mint azt ami most van?! Ugyan, hogyan tudnék másképp érzeni, cselekedni, ha most itt tartok magammal?!
Mint ha pont a tudatosság, a jelenlét, a lehet-ség és az én veszne el a tudatossághoz vezető úton. Vagy ezt nem is nevezem tudatosságnak. A new age-es „csak a szép, csak a jó” hitrendszer vagy a belső szülői rendszabályozás tévútra vihet. A szívem vágya, én magam veszek el, amikor a hibázástól, „rossztól” való félelem, döntésem következményeinek súlya, valóságom neheze határozza meg tudattalan a „tudatosságom”.
Pedig ha valóban tudatossággal állnék hozzá, dühöm ereje annak elismerésétől elillanna. Meglátnám, hogy amit most rossznak ítélek, mennyi tapasztalást és tanulást hoz. Félelmem nem létezne, ha a szívemet követném. Ha megállnék és meghallanám mit akar tőlem a jelenem.
Hogyan kell jól csinálni? NEM kell jól csinálni. Csak lehet lenni ahogy vagyok. Ezt tanulom én is.
