“Piszok nehéz tud lenni, amikor elhúzzák a függönyt, és rálátunk saját hazugságainkra.” – írja a lenti cikk írója.

Ha ennyi nehézzel, fájdalommal és szenvedéssel jár, akkor mégis miért csináljuk?

Valóban, olykor súlyos csatákat vívunk, ha a mély önismeret útját járva szembe nézünk magunkkal.
Néha azt érezhetjük soha nem fogy el a nehéz, mindig jön egy újabb hullámvölgy. Igen, mert ezt ilyen. Az élet természetes szinusz görbéje. De ha teljesen leértünk az aljára, onnan tudhatjuk, hogy az út felfelé vezet.
Folyamatosan változunk, egy idő után pedig egyre erősebbek, stabilabbak vagyunk. Ami korábban hetekre kibillentett a középpontunkból, azt most egy fél nap alatt képesek vagyunk kezelni magunkban. Egyre kisebb lesz a hullámhegy és hullámvölgy amplitúdója. Evvel párhuzamosan alakul ki bennünk az elfogadás és önelfogadás, türelem bizalom önmagunkban és a világban, amit környezetünk is visszaigazol.