Saját működésem és személyes tapasztalataim alapján láttam rá arra, hogy a szeretettel olykor megvásároljuk a másikat. Szívből jövő kedvességek, ajándékok, apró figyelmességek és a segítés általában nem önzetlen cselekedet. Az adás nem fakad belőlünk önzetlenül, még ha nem is tudunk róla és avval a szándékkal adunk, hogy a másiknak örömet okozzunk. A világ ugyanis így van egyensúlyban. Adunk és kapunk. Még ha ez teljesen tudattalan és a legtisztább adási szándékkal is jelenik meg bennünk. Szeretetet adunk, hogy szeretve legyünk, hogy figyelmet kapjunk, hogy a másik öröme által értékesnek, szükségesnek érezzük magunkat. Nincs evvel baj, ez a világ rendje.
Evvel együtt hiszem, hogy a valóságnak van bennünk egy mélyebb rétege, ahol a szeretetet a valódi természetünk. Mindenkiben létezik a minőség, amikor önzetlenül, anélkül szeret, hogy bármit várna cserébe. A gyermekben még a felszínen van ez a képesség. Kérdés, hogyan lehet a felnőtt hétköznapokban és párkapcsolatban ezt a tiszta, sugárzó, isteni minőséget megélni?