…és az ősszel együtt beköszönt a sütőtök szezon. Ételt készítek, amihez most megpucolnom a sütőtököt. Pucolás közben feltűnt számomra a hasonlóság az önismereti utazás és a tök elkészítése között.
Próbálom késsel lefaragni a tök kemény héját, ahogy az út elején saját jól felépítet állarcunktól is küzdelmes megválnunk.
Néha nem tudom, hogy fogjam meg, hogy fordítsam, hogy jól hozzáférjek és lefaragjam a maradék héjat is. Mint amikor nem tudjuk, hogy közelítsük meg érzelmeinket, mert egész eddigi életünkben elfojtottuk azokat.
Már belefájdult a kezem, úgy szorítom a kést, úgy akarok haladni. Épp ahogy szeretnénk megszabadulni a szenvedéstől, mikor fájdalmas részeinkkel találkozunk.
Félek, hogy megvágom magam, ha túlszalad a kés. Pont így félünk saját sebeink felszakításától.
Felvágom kisebb darabokra, hátha úgy könnyebb, részekben haladok. Hisz nem lehet egyszerre egy egész tököt vagy egy egész lelket felszabadítani.
Ahogy felvágom, felszínre kerül a belseje, benne az értékes magokkal. Megérte a fáradtságos munkát, ez az igazi csemege! Gyermeki öröm pirítva rágcsálni hideg téli estéken a meleg szobában. Így érhetjük el belső erőforrásainkat, tiszta örömünket és életerőnket, ha sikerül találkoznunk belső magocskánkkal.
Ha megpucoltam, a tök húsát sütöm, pirítom, párolom. Hagyok neki időt, hogy megpuhuljon és magától kiadja a finom, édeskés, szaftos ízeket. A lélek is így éri utol magát. Közben pedig átalakul, finomabbá, könnyebbé, válik, és egyszer csak észrevehetjük, hogy van ízünk. Élünk!