Miután kiléptem a cégtől , megtanultam, hogy a pénz igen is számít. Addig tagadtam fontosságát, mert azt tanultam „nem illik” pénzsóvárnak, pénzre vágyónak lennem. Meg persze természetes volt, hogy volt. A függőség, melyben egy munkahely által tartottam magam, egy szociális biztonsági háló, ahol pozíciómtól függően kapok fizetést és bónuszt, ami benne tart a „soha nem kell igazán felnőnöm” állapotban. Szabad voltam időben, térben de továbbra is függő, biztonság függő és ettől szenvedtem. Rájöttem, hogy ezt semmi más nem szüli bennem, csak a félelem. Ugyan az a veszteségtől való félelem nyomasztott, mint a gyárigazgatót aki tudat alatt folyton attól retteg, hogy elveszti pozícióját. Csak nekem most pénzem sincs. Mérges voltam. Hát ez az élet sem különb, mint amikor a multitól függtem?!
Ott volt bennem a válasz, hiszen másik embernek jó szívvel osztogattam az igét: Ha hiszel és bízol, mindig lesz annyi, amennyire szükséged lesz. Persze félelmeimtől beszűkült tudatomba sokszor hozzám sem tudott beérkezni ez a bátorító mondat.
Az élet valahogy mindig megmutatja, hogy kegyes és jószándékú és a legsötétebb időkben támogatva vagyok. Amikor lehetetlen és kilátástalan volt az anyagi helyzetem, akkor mindennapi csodák sorozatával megmutatta hogy újra és újra van. Lett annyi, hogy nem csak nekem elég arra, amire akkor éppen szükségem volt, hanem a következő, számomra váratlan helyzetre is. Vajon honnan tudta?
Nem csak szabadságot kaptam, hanem életre tanítást: hitet, függőségből kilépést, pénz elfogadását, bizalmat a gondoskodásban és lassan kezdek felnőni a választott feladatomhoz.
Folyt. köv…..