Mélyen megmaradt bennem egy indián sámán gondolata. Azt hiszem, ő jóban van a saját spirituális lényével és tiszta üzenetet hozott az életembe. Szerinte olyanok vagyunk mint a fa. Mélyen, a földben gyökerezünk és a lombjaink az égbe érnek. De sok embernek nincs gyökere, nincs hite. Csak egy farönk és ha jön egy nagy szél, nincs ami megtartsa, ki fog dőlni. Emlékszem nagyon szíven talált, mert kimondta azt, amitől szenvedtem. Nincs hitem, úgy érzem csak lebegek, nem kapcsolódom stabilan semmihez.
Aztán azt is elmondta, hogy bárki képes gyökereket ereszteni, csak ahhoz el kell ültetni a magokat. Még most is visszhangzik a fejemben, úgyhogy ebbe a gondolatba kapaszkodtam és bizalommal és szeretettel kívántam magamnak, hogy megtapasztaljam amiről az indián beszélt.
Azóta több év eltelt. Rájöttem, hogy az indián szavai már önmagában magocskák voltak a lelkemben és nem sokkal később ki is csíráztak. Sőt, azóta látom magamban a fát legalább akkora erős gyökérzettel, mind amekkora égig érő, dús zöld koronája van. Egy tengely, ami megtart bármilyen nehéz, bármi is történik. Odabent van.